Tényi Tamás:

Emlékezés Reuter Camillóra

(1874-1954)

Engedtessék meg kivételesen, hogy a nagy pszichiáterre, Reuter Camillóra emlékezve, ne rekesszem ki mondandómból szubjektív észleleteimet. Reuter, a pécsi idegidinika első professzora nagy hatást gyakorolt pályaválasztásomra. Tizennégy éves gimnazistaként hallottam először Olasz Istvántól Reuter professzorról, mint a pszichotikusok műalkotásait 1918 és 1945 között gyűjtő széles látókörű orvosról és tudósról.

Reuter Camillo Resicabányán született, 1874. február 11-én. Tanulmányait Temesváron végezte, eredetileg botanikusnak készült, de anyagi nehézségek miatt az orvosi pályát választotta. 1901-ben Budapesten orvosdoktori címet szerzett, Moravcsik professzor elmeklinikáján lett tanársegéd. Már a következő évtől publikál, erősen vonzotta a kazuisztika, a konkrét esetek leírása. Az első világháború kitöréséig tanársegédként dolgozik, 1914-1918 között a zágrábi katonai kórház elmeosztályán működik. Közben habilitációjára készül, 1918-ban lesz magántanár. A háború tapasztalatairól 1916-ban publikál is (A háború szerepe az elmebajok kortanában, Gyógyászat.). 1918 áprilisában a pozsonyi Erzsébet egyetemre kinevezik a neurológia és a pszichopatológia nyilvános, rendes tanárává. Rövid idő után az Erzsébet egyetem Pécsre költözik.

Közleményeinek fenomenológiai leírásai részletesek, precízek, pontosak. Számos, a mai klinikum számára is hasznos megfigyelést tesz, tapasztalatot közöl. így tanulságos írása, amelyben a hisztériás és az epilepsziás roham differenciáldiagnózísáról ír, vagy tanulmánya a háborús neurózisokról, ahol kiemeli a szociális tényezők fontosságát is. Példamutató, ahogy már 1902-ben, fiatal elmegyógyászként referálja az akkori, modern elmekórtani irodalmat az Orvosi Hetilapban. Jelentős tanulmánya a terhesség alatt kialakult elmezavarról, amelyben igazolni látja Olshausen és Krafft - Ebing felfogását a jó prognózist és a rövid lefolyást illetően. Többek között ír még a dementia praecox hisztológiai vonatkozásairól, a gyermekkori paranoiáról, a fiatalkorú bűnözők karakteréről.

Mint a bevezetőmben említettem, mély hatással volt rám a pszichopatológiai képzőművészet és különösen Istók László, Reuter által összegyűjtött pszichotikus művészi anyaga, a konstruktivizmust idéző grafikája és metaforikus szürrealista költészete. E sajátos művészetbe a „Pszichoanalízis - a belső nyelv tudománya" c. 1992-ben meglelem folyóiratszám enged betekintést. Istók Madonna képét Reuter Camillo feleségének ajánlja, ott sejlik szellemisége Jakab Irénnek a gyűjteményt feldolgozó könyvében. Szerepe a heidelbergi Karl Wilmannéhoz, vagy az angyalföldi Selig Árpádéhoz hasonlítható, akik összegyűjtötték az elmebetegek alkotásait, de a feldolgozást másokra hagyták. Reuter a részletes elmegyógyászat tárgyköréről - mint említettük . precízen, egy botanikus pontosságával ír, amit a jövőre hagy, amit létesít, az mégis az, amitparadox módon nem hoz létre, amit csírájában hagy, ami - nem marad meddő - lehetőség. Én ezen gondolatok mentén érzékelem őt, akinek - a Környey Tanítványok Társasága által 1992-ben állított - domborművét naponta látom. Ebben az évben a társaság alakuló ülésén Pécsett, Jakab Irén professzor asszony tartott emlékező előadást Rueterről és munkásságáról. Kiemeli azon találkozásaikat, amikor Reuter a 20-as, 30-as években alkotó pszichotikus művészekre emlékezett. Reuter által összegyűjtött képzőművészeti anyagot Jakab Irén 1956-ban monográfiában dolgozta fel. A Reuter idején megkezdett gyűjtés a későbbiekben is folytatódott, a Jakab Irén által történt feldolgozást követően Jádi Ferenc Pszichorealizmus címmel rendezett kiállítást 1980-ban, ,,Halálra vál mind a Szépnek" címmel Pálffy György és Trixler Mátyás adott ki egy füzetet a betegek verseiből, majd a gyűjtemény megjelent a Műhely és a Délután című folyóiratok 1992-es számaiban.

Reuter Camillo 1944-ben, 70 éves korában megy nyugdíjba, de az egyetem megbízásából klinikai igazgatóként 1945 végéig folytatja a munkáját. Az egyetem professzori kara két alkalommal választja dékánná.

Kiemelendő még, hogy jelentős közéleti és ismeretterjesztő tevékenységet folytat, alelnöke a Mecsek Turista Társaságnak, rendszeresen közöl a Dunántúli Napló hasábjain. Bár 1954. december 5-én befejezte munkás életét Pécsett, életművének, gyűjtésének létmódja útonlét, a hozzá való eleven kapcsolat aktualizálása a teljesség lehetőségét hordozza.

IRODALOM- 1 Tényi T.: Jakab Irén pszichopatológiai munkásságáról. Orv. Hetil., 1991, 132, 315.-2. Fekete J., Pertorini R.: Az Intézet pszichiátriai Múzeuma. In: Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet 100 éve. Budapest, 1968, 303. old.